Több mint 150 millió forint a szúnyogok ellen
Az idei év bővelkedik nagy „természeti kihívásokban”. Tavasszal és koranyáron az aszály, később a hetekig tartó esőzések, a folyók áradása. Ahol pangó víz van, tenyészik a szúnyog is, megkeserítve az ott élők és a nyaralók életét. Egyes területeken – a szakemberek állítása szerint – nem ritka az óránkénti nyolcvan csípés. Ez valóban nehezen viselhető.
A vizek mentén lévő települések polgármesterei ismerik a feladatukat és teszik a dolgukat, de több helyen a tervezett pénz nem elegendő.
A rendkívüli helyzet enyhítésére, költségvetési források biztosításával a kormány – a turisztikailag frekventált helyeken – és a főváros eddig több mint 150 millió forint támogatással járult hozzá a szúnyogok irtásához, illetve gyérítéséhez.
Természetesen ehhez még hozzájönnek az erre a célra biztosított, helyi önkormányzati források.
| |