Boltjai
arculatmegújítása van napirenden a hagyományos formában is eredményesen működő,
komoly fejlesztéseket végre hajtó Vasvár és Vidéke Áfésznél. A szövetkezethez a
hegyháti térség 31 élelmiszer és élelmiszer jellegű üzlete tartozik.
A Coop hálózathoz tartozó boltjainak felújításában már eddig
is példát mutató Vasvár és Vidéke Áfész most az arculatmegújításon dolgozik. A
legnagyobb, Varvár központjában lévő áruházuk már új köntösben fogadja a
vásárlókat, s belül is arculatot váltott (első és harmadik képünkön). Május
végére folyamatosan új arculatot kapnak a kisebb-nagyobb kistelepülési üzletek
is. A forgalom 80 százalékát már az új arculatú üzletek fogják lebonyolítani. A
vasvári üzlet felújítása elnyerte a lakosság, a vásárlók tetszését, s még hangulatosabbá
tette a főteret.
Sipos-Tompa János elnöktől (második képünkön) azt is
megtudtuk, hogy 2010-ben sikerült az előző évinek megfelelő 1,5 milliárd forint
árbevételt elérniük, ami elsősorban az utolsó negyedév forgalomnövekedésének
volt köszönhető. 2009-hez képest a dinamika némileg visszaesett, az üzleti
eredményre pedig rányomta a bélyegét, hogy a korábbi években komoly
fejlesztéseket hajtottak végre. A boltfelújítások mellett kiépítették a
korszerű informatikai rendszert is. A mostani év talán már némi pozitív
elmozdulást s hozhat az eredményes működésben. A friss zöldség, hús, mirelit
áruk forgalmazásában próbálnak előbbre lépni, a nagyobb üzletek felében már
megfelelő hűtőkapacitás áll rendelkezésre, s ezt tovább bővítik. Bevált,
népszerű lett a tavalyelőtt bevezetett törzsvásárlói kártya, amelynek száma
350-ről 2800-ra nőtt. Ezzel főként a kistelepüléseken élők érezhetik úgy, hogy
nincsenek hátrányban a nagyobb településeken élő vásárlókkal szemben, s jobban
kötődhetnek a Coop hálózathoz. 2010-ben összesen 6 millió forint kedvezményben
részesültek a kártyával rendelkezők. Az iparcikk jellegű termékekre is lenne a
kistelepülések boltjaiban kereslet. Ennek bevezetésének objektív akadályai is
vannak, de törekednek az igények kielégítésére. Sajnos az idei nagy árrobbanás
a szövetkezet boltjaiban sem használ a forgalomnak.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|