Ha betegek vagyunk, igyekszünk minden kezelést, gyógyszer és gyógymódot
kipróbálni, hogy újra egészségesek lehessünk. Nagy tehertétel egy beteg a
családban. Ettől azonban sokkal nagyobb gond, ha tartósan beteg, fogyatékkal
élő van a családban. Az ő ellátásuk Magyarországon igen változatos, de
összességében megoldatlan. A családok legtöbbje segítség nélkül marad. S bár az
elmúlt évtizedben számos kormányzati intézkedés történt, a szociális terület
ezen része egy nagy probléma halmaz.
A házi gondozás, az idősek
segítése, ellátása, a fogyatékkal élők problémáinak kezelésében az utóbbi 2
évben ismét visszalépés történt, a korábbi ellátást szűkítette az állam.
Azonban számos alapítvány vállalt feladatot ezen a területen, ami az ellátásból
kikerültek számára ad segítséget. Ilyen a Szívvel-Lélekkel Alapítvány is, mely
július 15-ével kezdte meg működését Jászberényben. A gyulai központú alapítvány
négy éve dolgozik a fogyatékosok integrációjáért. Vezetője Barta Jánosné
elmondta, Gyulán, Békéscsabán, Sarkadon és még öt kisebb településen segítenek
az idős vagy fogyatékkal élő, szociálisan rászoruló embereknek. Jászberényben a
házi segítségnyújtás területén vállaltak induláskor feladatot, de ezt később
bővíteni szeretnék.
A jászberényi működésüket Gócza
Józsefné Katalin szervezi. Őt kell keresni, a 0670/459-5848-as telefonszámon. Góczáné
elmondta, hogy a gondozottakkal együtt végzik a napi feladatokat, ami
takarítástól a főzésig, a bevásárlástól a sétáig, a beszélgetésig vagy az újság
felolvasásáig terjedhet. Nem bejárónői vagy takarítónői feladatokat
teljesítenek,hangsúlyozta, a közösen
végzett munka a lényege a szolgálatuknak, bevonják az időseket ebbe, még ha a
nehezebb feladatokat ők teljesítik is. Jászberényben is sok a segítségre
szoruló idős, beteg ember. Főként azért, mert a szociális ellátási rendszerek
szűkültek az elmúlt években, így egyre több az ellátatlan. Ezen igyekeznek
segíteni.
Persze, a szolgáltatásért fizetni
kell. Az alapítvány megkapja az állami normatívát, pályázatokkal egészíti ki
bevételeit, és adományokat is fogad. Azonban a térítési díjtól – amit
természetesen törvény szabályoz - nem tekinthetnek el. Ők nulla és 500 forint
közötti óradíjat kérnek, a rászorult helyzetétől függően. A jászberényi
tevékenység kezdetén tíz idős számára adnak naponta segítséget.
Barta Jánosné elmondta, az is
fontos szempont, hogy szakképzett munkatársakat foglalkoztatnak főállásban, 8
órás munkarendben, a közalkalmazotti bértábla szerinti fizetéssel. Tartósan
munkanélküliek közül válogattak Jászberényben is. Egy-egy gondozó 5-6 személyt
lát el naponta. Ahogy növekszik az igény, úgy növekszik majd a dolgozók száma,
azaz munkahelyet is teremtenek tevékenységük során. A jászberényi kezdés
pozitív tapasztalatait is megemlítette vezető asszony. Mind a munkaügyi központ
munkatársai, mind a polgármesteri hivatal illetékese, dr. Papp Magdolna nagyon
sok segítséget adott számukra. Ez azt is mutatja, hogy a fogyatékkal élők, az
idősek, a szociálisan rászorulók támogatását itt fontosnak tartják.